Azt kell mondjam, hogy az egy kommunikációs és kapcsolati csapda, ha azt feltételezem, hogy tudom, hogy a másik mire gondol. Szintén csak csalódás lesz, amikor elvárjuk a másiktól, hogy kitalálja a gondolatainkat.
“Biztos vagyok benne, hogy a másik arra gondol, hogy…”
“Tudnod kellett volna, hogy…(mit kérek karácsonyra)”
És még számos, olyan kommunikációs formula van, amivel számonkérjük a másikat, hogy miért nem olvas a gondolatainkban. Vagy éppen azt ecseteljük, hogy mennyire biztos vagyok benne, hogy a másik mire gondol, miközben beszél hozzám.
“Azt biztos úgy értette, hogy…”
Miért vagy biztos benne?
Azért, mert az eddig valós, vagy vélt (tanult) tapasztalataidhoz hasonlítod ezt a jelen helyzetet, és onnan veszed a következtetést, hogy a másik fejében mi lehet. Az agyunk úgy működik, hogy ha beérkezik egy információ, akkor kutatni kezd a memóriában, hogy történt-e már ilyen korábban. Korábbi jelentések után kutat. Az emlékek között azonban lesznek valós élmények, amikhez hasonlítani fogja a mostani helyzetet, és lesznek kreált történetek is, amiket csak a fejünkben játszottunk le. Az agyunk azonban a fejünkben kitalált történeteket épp úgy valóságosnak tekint, mint a valóban megtörténteket. Pont úgy, mint amikor a nyuszika el akarja kérni a róka fűnyíróját, és egész úton csak azt hajtogatja, hogy a róka úgysem fogja odaadni, majd mire odaér, dühösen a róka képébe vágja, hogy kenje a hajára a fűnyíróját, – ebben a kis viccben pontosan ez történik. Vicces, de ez akkor is így van. Valamit korábban – neveltetésünkből adódóan bemantrázunk vagy bemantráztak nekünk, és ez ugyanúgy ott van a memóriánkban, mintha valóban megtörtént volna. És ha most belekerülünk egy helyzetbe, ami előhívja ezt a mantrát, akkor azt hihetjük, hogy tudjuk, a másik mire gondolt, és valójában erre a saját emlékünkre fogunk reagálni.
Például, egy pár egyik tagja duzzogásba kezd, mert a másik mióta hazaért szinte egy szót nem szólt hozzá. Ezt észlelve csak oda fordul párjához:
– Mi baj van?
– Már nem szeretsz.
– ??? Miből gondoltad ezt, hogy nem szeretlek?
– Hozzám sem szólsz, mióta hazajöttél!
– Drágám, sajnálom, nem erről van szó, mindössze csak nehéz napom volt, és szükségem volt arra, hogy rendezzem a gondolataim.
Ugye, egy ilyen kis szösszenet mennyi mindent tartalmaz? Igen, ebben az egy mondatban, hogy “Már nem szeretsz”, bizony benne lehet ennek az embernek korábbi életének valós tapasztalatai, majd azokból kreált későbbi – saját gyártású – történetek (úgysem adja oda a fűnyíróját vagy biztos már nem szeret). Lehet, hogy a kiinduló sztoriban valamelyik szülő mély hallgatásba burkolózott, amikor valamilyen rossz passzban volt, és a kisgyerekben ez azt a gondolatot indította el, hogy nem szeretik. Merthogy ilyenkor azért a szülő magában akart lenni, csendben eltolta esetleg a gyerekét magától. Egy történet, amit a másik hallgatása kiváltott.
A fenti történet azonban feltehetőleg pozitívan záródott, hiszen a másik feltette azt a kérdést, amivel kezdeményezte azt, hogy megtudja, mi is történik a párja fejében:
– Miből gondoltad ezt?
Az is lehet, hogy átfutott az agyán pár történet, de inkább azt választotta, hogy érdeklődéssel megtudja mi is történik a párja fejében. És így lehetősége nyílt arra reagálni, ami plusz információt kapott, mintsem belemenjen egy játszmába, ami nem vezet sehova sem.
NLP-s képzésen megtanulhatjuk, hogyan ismerhetjük fel azt a mintát, amikor a másik úgy tesz, mintha tudná, hogy mi történik a fejünkben. Gondolat olvasásnak hívják ezt a mintát. Ez egy nagyon jó képesség, mert számos félreértést tudunk vele feloldani, tisztázni. Azt is gyakoroljuk, hogy ha valamilyen vélt ok-okozati összefüggést gondol arról, ahogy a másik viselkedik, ezt hogyan tudjuk feloldani, enelpésen szólva átkeretezni.
Hogyan ismerheted fel a mintát?
Árulkodó jel, ha a másik egyes szám második személyben beszél. Vagy konkrétan szerepel ez a szófordulat:
- Tudom, hogy te…
- Bizonyára te…
- Biztos vagyok benne, hogy te…
- vagy egyszerűen csak érzelmeket sorol fel, amiket a másik emberbe “belegondol” (pl. “már nem szeretsz”).
Ilyenkor két út van előttünk:
- Belemegyünk a játszmába, és erősködünk, hogy a másiknak nincs igaza, és újabb gondolatolvasásokkal (vádaskodásokkal) dobálózunk.
- Teljes kíváncsisággal tudjunk meg többet arról, hogy a másik hogyan jutott erre a következtetésre. Ehhez érdemes az alábbi kérdés mintákat használni:
- Honnan tudod?
- Honnan jutottál erre a következtetésre?
- Miből gondolod ezt?
Érdemes mindezt kedves hangszínnel, empátiával kérdezni, tiszteljük meg a másik színes gondolatvilágát, és fogadjuk el, hogy az élettörténetében megvan annak a forrása, hogy miből jutott erre a következtetésre. Segítsünk neki felszínre hozni ezt és feloldani azzal, hogy utána elmondjuk, valójában mi történik bennünk, és mit értett félre a másik a saját belső világtérképe alapján.
A fenti nyelvi minta csak egy azon nyelvi minták közül, amelyeket kommunikációs torzításnak nevezünk. NLP képzésen végigvesszük az összes ilyen torzításos mintát, és megtanuljuk, hogyan tudunk közelebb jutni kérdések által ahhoz, hogy pontosabban mi történik a másik fejében. Ezt a kérdezéstechnikát az NLP Metamodellnek hívja.
