Mi az az NLP?

}
2021.04.07.
m
nlp_puzzle_kezben-768x512
Az NLP – azaz Neuro-Lingvisztikus Programozás, három szóból tevődik össze, ami az NLP három fő lényegi területét jelenti. Mi is ez a 3 fő terület?

NLP – azaz Neuro-Lingvisztikus Programozás, három szóból tevődik össze, ami az NLP három fő lényegi területét jelenti.

N – neuro:

Ez jelenti az idegrendszeri folyamatokat, beleértve az agyunkat és azt, ahogy idegrendszerünk által, az érzékelési csatornáinkon keresztül (szemünkön, fülünkön, tapintásunkon, ízlelésünkön és szaglásunkon) felfogjuk a környezetünkből érkező információkat, és azokat az agyunkban egy belső megjelenítéssé, belső reprezentációvá (én úgy hívom: élménycsomaggá) transzformáljuk. Ebben a belső élménycsomagban lesznek képek, hangok, érzetek, ízek, illatok emlékdarabkái, amelyeket agyi lenyomatokban tárolunk. Olyan mintha a külvilágból jövő információból puzzle darabkákat gyártanánk magunkban és azt valahogy, – csak ránk jellemző, egyedi módon – összerakjuk és eltesszük ezt a kompozíciót az emlékek közé.

L – lingvisztika, nyelv:

Azokat a folyamatokat jelenti, ahogy az előbbi módon keletkezett élmény csomagnak jelentést adunk, valamint ezt a jelentést aztán később a külvilág felé kifejezzük, a teljes testünk által – verbálisan és non-verbálisan. A folyamat, ahogy jelentést adunk egy élményünknek, az befolyásolva van más korábbi élményeink által, a tanult viselkedéseink által, amiben benne van az a kultúránk is, amibe beleszülettünk. Hiedelmeink, értékeink, meggyőződéseink, amiket összeszedtünk, amíg felnőttünk, ezek is mind-mind befolyásolják azt, hogy egy élménnyel mit kezdünk az elménkben és formálják a kommunikációnkat.

P – programozás:

Azt jelenti, hogy az idegrendszeri folyamatokat és nyelvi eszközeinket hogyan tudjuk használni úgy, hogy azzal pozitív változást tudjunk elérni az életünkben. Előbb említettem a puzzle darabokat, ezeket ha elővesszük, szétszedjük, majd egy másik módon összerakjuk, akkor egy másfajta élménycsomagot kapunk, és így megváltozik az élményünk arról az emlékről.

Mivel korábbi élményeink befolyásolnak, ezért ha vannak kevésbé hasznos, korlátozó élményeink, emlékeink, amik a jelenben egy-egy helyzetben újra előjönnek és befolyásolnak minket döntéseinkben, cselekvéseinkben, kimondott szavainkban, akkor érdemes lehet ezt az élményt újracsomagolni egy hasznosabb, támogatóbb módon.

Egy konkrétabb példát hadd említsek neked. Például, ha előfordult valakivel, hogy gyerekkorában iskolai ünnepségen belesült egy versmondásba, és onnantól kezdve ez az élmény jön elő minden esetben, amikor szerepelnie vagy beszélnie kell emberek előtt, emiatt aztán minden ilyen alkalommal izzad, erősen szorong, elcsuklik a hangja, szinte retteg megszólalni, akkor ez ugye nem egy hasznos viselkedés. A korábbi élmény (belesültél a versmondásba) még most is kifejti hatását. Az NLP eszközeivel pedig ezen lehet segíteni, “újracsomagolni” ezt az élményt, ezáltal elérve azt, hogy bátran, nyugodtan ki fog tudni állni a jövőben emberek elé beszélni. Ez pedig igencsak hasznos egy olyan munkakörnél, ahol sokat kell prezentációt, kiselőadást tartani kollégáknak, ügyfeleknek. Nem járunk analízisre, terápiába, egyszerűen csak a régi rossz rögzítést lecseréljük egy újabb, hasznosabb belső állapotra, így megváltoztatva azt, ahogy a jövőben előforduló nyilvános beszéd helyzetekben viselkedni fogunk.

Ez azonban csak egy alkalmazási példa.

Az NLP olyan, mint egy szerszámosláda. Számos eszköz, szerszám van benne, mindegyik eszköznek vannak “tipikus” felhasználási módjai, azonban az igazi felhasználásnak csak végtelen kreativitásunk szab határt. Egy kalapáccsal felszögelhetünk egy képet a falra, de ajtótámasznak is kiváló… ?

Olvasd el a következő cikket, amelyik az NLP nagy fejezeteiről szól >>>

 

Kapcsolódó cikk

Programozd magad sikerre! – Kutatás

Programozd magad sikerre! – Kutatás

Programozd magad sikerre 2024-ben!  Jövőre januártól új program sorozatot akarok indítani, amihez fel akarom mérni, hogy mik azok a fejlesztési célok, amik a leghasznosabbak lennének számodra ahhoz, hogy jövő évi céljaidat sikerre vidd.  Ehhez készítettem egy...

Blog háttér
tréner
Szilágyi Csaba
NLP tréner és coach


Anno 2010-ben kezdtem el foglalkozni a területtel, 2014 óta pedig rendszeres segítő-coachként működtem közre az NLP Akadémián. 2019-ben John Grinder, Carmen Bostic St. Claire és Michael Carroll által minősítve, az NLP Academy-nél szereztem meg az NLP tréneri oklevelet.

Legutóbbi bejegyzések